2006.05.13 szombat Máriahalom

Életem második és harmadik komolyabb siklóernyős repülése

A komolyabb relatív, hiszen még ez sem számít magasstartnak:
A Hármashatárhegy - Vöröskővárról már jópár startom volt, de az egy kevésbé magas, kevésbé lejtős domb. Onnan még csak bokrok és emberek fölött tudtam elrepülni, rövidebbek voltak a repülések, és néha csak az oktatók "ha letesz, fuss tovább" tanácsát betartva sikerült 2-3 nagyon rövid szakaszt töltöttem a levegőben.

Itt már lehetett próbálgatni a fordulókba bedőlést, egy fasor fölött is el tudtam repülni, és hosszabb is volt: A második és a harmadik repülésem, amiket rögzítettem GPS-szel 74 sec és 64 sec hosszúak voltak. Egy több órás távrepüléshez képest ez nyílván rettentő kevésnek tűnik, de láttam már a Hármashatárhegy - Újlaki hegyről feleennyi ideig tartó tandem lesiklásokat.

Egybefüggő GPS tracklog készült, amit nem manipuláltam. Az első leszállás után tettem a beülőmbe a GPSt, ami kikapcsolt EGNOS-szal 4 méteres pontossgággal mért, a magasságot a beépített, csak GPS alapján kalibrált barometrikus magasságmérő mérte. A tracklogon látszik a GPS élesedésekor keletkező tüske, a leszálló végéből elgyaloglás a domb aljába, a felgyaloglás a dombra, az ottani előkészületek, az első, viszonylag egyenes vonalú lesiklás, aminek a végén egy kb 90 fokos bal kanyar után hosszan kihasználtam a leszállót, majd az ismét felgyaloglás, ismét készülődés, és az S kanyar, amit meredek leszállás követett.

A képek nagyításához kattints a képre!

Vario
Vario nézet
Sárga (emelkedés):Felmászás gyalog, összerózsázott ernyővel
Kék (süllyedés): Repülés közben

3D
3D nézet (az SRTM szintvonaladadtbázis pontatlanságát jelzi, hogy a kék vonal is jóval a felület fölött van)
Kék: Felmászás gyalog, összerózsázott ernyővel
Sárga: süllyedés a repülés közben

Speed
Földhöz képesti sebesség
Kék (1-5 km/h): Felmászás gyalog, összerózsázott ernyővel
Zöld, sárga , piros (5-32 km/h): Repülés közben
Látszik, hogy a második forduló előtt mentem a leggyorsabban, vagy azért mert lent kisebb volt a szembeszél, vagy azért mert kevésbé fékeztem meg az ernyőt.

Distnace profile
Magassági profil a megtett út függvényében
X tengely: megtett út
Y tengely: mért magasság
Barna terület: A terepet jelzi (a pontatlan SRTM alapján)
Piros: A tracklog
Ha szánkózást trackeltem volna, a barna és a piros grafikon végig egyforma távol lenne egymástól. Itt látszik, hogy felfele közelebb vagyok az SRTM pontatlan szintvonalaihoz (viszonyítási alapnak azért jók), mint lesiklás közben. Ez a következő ábrán még jobban látszik:

Over land
Terep fölötti magasság
Kék - zöld - sárga - piros: Minél magasabban a terep fölött van a tracklog, annál melegebb színel jelöli ez az ábra.
Mivel a terep magasságát egy pontatlan adatbázis szolgáltatja, itt csak az figyelhető meg jól, hogy a felgyaloglás hidegebb színű pontjaihoz közel lévő repülési vonalak mennyivel melegebb színűek. Nagyjából átlagosan 20 méterrel repültem a föld felett.

Aki még tud ebből kihozni jobb ábrát, letöltheti a tracklogot innen, de remélem hamarosan lesznek hosszabb repülések, látványosabb tracklogok is.


Magyusz